Minden nyomat egyedi és megismételhetetlen, nincs két egyforma eredmény. A képek részletgazdagsága lehengerlő. Az apró és finom vonalak, a pikkelyek és úszók pontos lenyomatához hozzáadódik az emberi kéz esetlegessége, az előre el nem tervezett mozdulatok eredménye.

Pé tizenegy évvel ezelőtti, grönlandi horgászatról szóló bogbejegyzését olvasgatva – gronlandfishing.blog.hu – rögtön felkeltette az érdeklődésemet egy sarkköri utazás lehetősége.

A másnapot reggelizés és táborbontás után az első nagyobb hágó megmászásával kezdjük. Lassulok, egyre lassulok. A platón néha szembejön egy túrázó, összesen 12 embert számolok a nap végéig.

A vastagabb, ujjnyi ágak tökéletesek a kis hobó-kályhához, amin ételeinket – jellemzően a hallevest – készítjük, a vékonyabbakból pedig egész nagy máglyát lehet rakni, ami mellett jól esik esténként átmelegedni.

Fura leírni, de pár nap alatt telitődtünk a folyón való horgászattal. Gyakorlatilag bármilyen csalival lehetett halat fogni, és méretük pedig meglehetősen egységes volt. Végtelen számú akció és sok tucat hal után ideje volt tovább állni.

Keservesen lassan haladtunk. Hosszú, egyenletes emelkedő vezetett a hegycsúcs felé, majd egy nagyobb patakon átkelve a platón elterülő tó mellett vezetett utunk. Órák óta meneteltünk, követve a kőrakásokat, amik az útvonalat jelölték.

Kipihenten kelek, teljesen hozzászoktam a pár fokban való alváshoz. A domboldalban szedek egy nagy marék bogyót, tüzet rakok és teát melegítek.

Hátán három hátúszó meredezik, farokalatti úszója is dupla a mi halainkhoz képest, állán egy szál szakáll csüng. Hatalmas feje van, szemei dió méretűek, hegyes fogakkal szegélyezett öblös szájában ott meredezik a hármashorog.

A fejlámpa fényénél felsejlett egy test a hullámzó tengerben. Nagy volt. Valahogy kivettem, csináltam róla egy önvideót, odamértem a bothoz. Biztos, hogy 80 cm fölött volt, és 4-5 kg közt lehetett a súlya.

A viharos széllökések körbejárják a sátrat, az orkán próbálja feltépni az előteret, az egyik lökéshullám egészen elnyomja a keretet, szinte az orromat érinti a felső merevítő. Belülről megtartom, az ajtón pedig kinyúlok és markolom a külső ponyvát.

Érdekes módon engem feltöltött a sok kaja, főleg a kóla, míg Pé a gyomorgörcstől alig halad. De más is megfordult a fejemben, és talán ezért megy jobban a caplatás. Mi lenne, ha a tengerparton aludnánk, és dobnék még párat a végén?

Megérte? Mi hiányzott leginkább? Kinek nem ajánlok egy ilyen kalandot? A felszerelés: mit vihettem volna még, és mi volt fölösleges?

Nincs mögöttem évtizedes domolykós múlt és a sok éves felszíni-csalis peca rutinja sem. Nem akarok észt osztani, csak a tapasztalataimat és az élményeimet írom le nektek. Hosszú lesz.

Imádom a wobblerkészítős videókat és írásokat. Rengeteget tanulhat belőlük az ember, ötletet meríthet, módszereket leshet el és nem utolsó sorban motivációt kaphat. Nem titok, a Halbogár csalik készítését is sok régi motoros inspirálta. De a végleges gyártási folyamat mindenkinél, így nálam is egyedileg alakult ki.

Este érkeztem a magas, újabb áradás előtti folyó partjára. Talán először indultam el otthonról azzal a konkrét céllal, hogy ma harcsát akarok fogni. Valahogy benne volt a levegőben.

Hajnalban, amikor elindultam otthonról az „irodába”, még nem voltam biztos abban, hogy bele fog férni a mai napba a horgászat. A kánikula késő délutánra kiszívta minden erőm, így szögre akasztottam a szerszámokat és úgy döntöttem hazafelé még dobálok pár órát levezetésként.

Gondolom aki valaha wobblerkészítésre adta a fejét, először biztosan ecsettel – vagy akár Anyu körömlakkjának pamacsával – kezdte a művészkedést. Mivel a rajzolás és a festés nem áll annyira távol tőlem, a kezdeti maszatolás után úgy döntöttem én nem lépek túl ezen a szinten, hanem igyekszem kihozni a maximumot a valóban kézzel történő csalifestésből. Nem könnyű.

Nem állítom, hogy minden létező fafajt kipróbáltam, de azért lassan összegyűlik némi tapasztalat az egyes csalikhoz ideális alapanyagot illetően. Természetesen magától adódik a könnyen beszerezhető és megmunkálható, továbbá viszonylag olcsó balsafa. A sniccerpenge csak úgy hasítja, a csiszolóvásznak imádják és a munkafolyamat során szálló könnyű port is öröm belélegezni. Ja nem.

A Marcsóműhelyben készült ragadozóhalas műcsalikat senkinek nem kell bemutatni. Zoli amellett, hogy folyamatosan tanáccsal lát el – nem fukarkodik megosztani évtizednyi tapasztalatát velem – nemrég felajánlotta, hogy pár üres blankját fessem meg saját mintákkal. Az együttműködés még csak gyermekcipőben jár, de a kezdet bíztató.

Balatonföldvár, 2015. Akkoriban nem éreztem még, hogy kétnaponta horgásznom kell. Ezen „bulizós” baráti hétvégén is csak alibiből volt nálam egy doboz műcsali és a kis utazós Germina teleszkópbotom.