Két hét a tundrán 3. fejezet
Berendezkedés a nomád életre, felfedezőút az esőben és örömpeca
Pé már az elején aggódott, lesz-e vajon elegendő tűzifa a főzéshez. Tudtuk, hogy a két kis gázpalack – túrázók hagyták egy hotel előterében megmaradt készleteiket – nem lenne elég a két hétre, még ha be is osztanánk őket. De aggodalomra semmi ok, a lábszárig sem érő füzek alsó ágai közt bőven van elhalt gally. A vastag zuzmóréteg befedi ugyan az értékes tűzifát, de egy kis alaposkodással gyorsan összejön egy-egy ölnyi fa. A vastagabb, ujjnyi ágak tökéletesek a kis hobó-kályhához, amin ételeinket – jellemzően a hallevest – készítjük, a vékonyabbakból pedig egész nagy máglyát lehet rakni, ami mellett jól esik esténként átmelegedni. Ételeink nincsenek túlbonyolítva. Általában három dobáson belül megfogom villantóval a tányérra szánt chart. Sőt eleinte felszíni, wtd csalimmal – sárga Öcsi – is jön néhány, ami különösen nagy öröm.
Némi olajon vagy pár kocka szalonnán hagymát, fokhagymát – később már csak fűszereket – rottyantunk össze a frissen szedett gombával. Ezt vízzel felöntve egy leveskocka kerül a szeletekre vágott vagy filézett hal mellé. Forraljuk egy szűk fél órát és már lapátoljuk is befelé. Serpenyőben és alufóliában is sütöttük a halakat, de az több zsiradék felhasználásával és szeméttel járt, így maradtunk a levesnél. Minden szemetünket gondosan elcsomagoljuk. Az ételes zacskókat kimosom, a levágott damildarabokat elteszem. Köretnek főleg rizs, kétszer kuszkusz és bulgur készült. Napi két ilyen adag étellel bőven kihúzzuk, pár szem sós mag, egy-egy kocka csoki színesíti az élelmezést napközben. Néha reggel zabkását eszem, és egy bogyókkal dúsított gyümölcsteát is megiszom. Igazi éhséget nem éreztem a túra alatt. Ugyanakkor szervezetem szinte mindent felhasznált a bevitt táplálékból. A fél liter forró leves és köret betöltése után soha nem éreztem az itthon túlságosan is jól ismert teltségérzetet. Átmelegített, energiát adott, tökéletes volt. Nem hiányzott különösképpen semmilyen otthoni íz. Amint végeztünk, mohával és fűgyökerekkel elmostuk az edényeket, elpakoltunk mindent és indult vagy épp végződött a nap. A legtöbb hal gyomrában semmit nem találtunk, de a tengerből frissen érkezett egyedek tele voltak apró garnélákkal és halivadékok maradványait is találtam bennük.
Sok tucat hal megfogása után eldöntjük, hogy a közeli tóba torkolló folyószakasz felfedezésével töltjük a következő napot. Beöltözök, mert hideg van, gázlónadrágot és esődzsekit öltök. A tóba a mi folyónktól feljebb kisebb patakok ömlenek. Az első ilyen torkolatánál rengeteg halat látunk, közeledtünkre beljebb húznak, de bőven marad látótávolságon belül. Elég passzívak, pár kikövetésig jutok, de Pé óvatos, fenekén vonszolt nimfavezetéssel kivarázsol párat.
Közben elkezd csepegni az eső. Egy jó óra alatt elérünk a tó másik végére, egy fiatal német pár jön szembe az itt a parton vezető trailszakaszon, mosolygósok, élvezik a túrát. A fenti folyó sekély, lassú folyású, homokos aljú. Nem charos. Átgázolunk rajta, majd egy hasonló méretű másik ágon is. Szépen esik, és közben vastagon izzadok a folyamatos caplatástól. Felkapaszkodunk egy magasabb részre, de a folyó onnan sem látszik ígéretesnek. Nagy kár. Korábban a tundratűz pusztított itt, kormos, növényzetmentes domboldalon menetelünk. Érzem, hogy egy merő víz a hátam, a folyó sem szimpatikus, jelzem, hogy én visszamennék. Pé még tovább bóklászik. Nem ér meg egy tüdőgyulladást a sztori.
A tó rövidebb oldalán indulok vissza, ám itt nincs út. Lassan haladok, pedig nincs rajtam hátizsák. Nagy nehezen, hol a tó szélén gázolva, hol a lejtős, kormos parton bukdácsolva visszaérek végre a folyónk felső folyásához. Útközben hatalmas rénszarvas-agancsokat találok, bár haza tudnám vinni egyiket!
A tó partján a hullámok 3-4 centiméteres, kifejlett háromtüskés pikókat (Gasterosteus aculeatus) dobnak partra. Ez a char mellett a másik, részben édesvízi halfaj, ami előfordul Grönlandon. Érdekes, hogy nem szedik össze őket a vízimadarak. Nagy testű jeges búvárt (Gavia immer) látok úszkálni a tó közepén, a csendes esőben fura, vonyító vakkantásokat hallat. Utolsó erőmmel nekiállok horgászni, hisz ma még nem fogtam semmit. A csendes esőben eszik a hal, kivarázsolok egy-két chart. Így már minden más. A táborhelyen végre leveszem a teljesen átizzadt aláöltözetemet. Náthám egyre makacsabb, folyamatosan folyik az orrom, köhécselek. Bebújok a hálózsákba, kinn esik az eső, ezért benn egy jó olvasással ütöm el az időt. Ezen a napon kerültem legkorábban ágyba, illetve zsákba. A ruháim reggelre sem száradtak meg, miért is tették volna?
Örömpeca
A sarkamon ülök a nedves mohapárnák közt a kedvenc poolom partján. Négykézláb kúsztam ide, nehogy megzavarjam a parthoz közel álló charokat. Néhány így is észrevesz, komoly tolóhullámokat gerjesztve húznak beljebb. Lefejtem magam elé a szükséges zsinórmennyiséget, csak reménykedek, hogy nem akad a partszéli apró bokrok ágaiba. A dobástechnikámon még bőven van mit csiszolni, féléves műlegyező múltam alatt nem kaptam még minden kérdésre választ. Párat suhogtatok, egész tűrhetően ér célba a felszínen mozgó foam-légy. A gyors sodrás miatt nem késlekedek, azonnal elkezdem bal kézzel, ütemesen vezetni a csalit. Egy húzás 25 cm, két húzás 50 cm, és megjelenik egy tolóhullám a légy mögött. Még pár ütem, gyorsabban rángatom a műlegyet és akkor hangos burványlással leveszi a felszínről egy tarka tömeg. A lágy bot máris karikában a bevágás után, a hal tombol a sekély pályán. Kiugrik, fel s alá nyargalászik, letép gyorsan tíz méter zsinórt. Kövek köré tekeri az előkét, a part alá fut, átszáguld egy másik poolba, mindent belead.
Mesebeli színekben pompázó hím sarki szajbling kerül egyre közelebb hozzám. Sikamlós testén nehéz fogást találni, folyamatosan csapkod. Nagy nehezen megfogom, még a víz alatt gyorsan kiakasztom fogakkal és tengeri parazitákkal teli szájából a szakáll nélküli horgot és útjára engedem. A tengerből nemrég érkezett halak szájüregében féltucatnyi apró, élősködő rák (Lepeophtheirus salmonis) kapaszkodik. Párat letépkedek ezekből a fura szerzetekből, de marad bőven. Halam hosszú percekig éledezik a part mellett egy kő takarásában, mire végül elúszik. Én már dobom a következőt, és a forgatókönyv szinte ugyanez. És ez így megy, amíg nem telítődök velük.
Az elfogyasztott halak maradékait egy magasabb kőre tettük minden alkalommal. Reggelre ezek a maradékok eltűntek. Két sirály (Larus sp.), és az itthoniaktól eltérő – autóriasztó-szerű, bugyborékoló – hangokat kiadó hollók (Corvus corax) voltak első számú gyanúsítottjaink. Ám éjjelente mindketten megpillanthattuk a kistestű, fekete bundát viselő sarki rókát (Vulpes lagopus), ahogy a sátrak körül keresgél. Egyik hajnalban egészen közel állt, meglepve nézte, ahogy előmászom a sátorból. Vissza-vissza tekintve távolodott, majd a közeli domboldalon őrült, eszement futásba kezdett. Fel s alá rohangált, hirtelen irányváltásokkal tűnt el. Játszott vagy megbolondult, nem tudom. Azt olvastam, hogy a veszettség problémát jelent a környéken. Pé fakanalát utolsó nap magáévá tette a jószág, talán még most is azt csócsálja vacka mélyén
