Nem állítom, hogy minden létező fafajt kipróbáltam, de azért lassan összegyűlik némi tapasztalat az egyes csalikhoz ideális alapanyagot illetően. Természetesen magától adódik a könnyen beszerezhető és megmunkálható, továbbá viszonylag olcsó balsafa. A sniccerpenge csak úgy hasítja, a csiszolóvásznak imádják és a munkafolyamat során szálló könnyű port is öröm belélegezni. Ja nem. Fajsúlya nagyon alacsony. Ez előny, ha fürge mozgású, lebegő csalit készítünk, de talán hátrány is, ha süllyedő, lomhább fahal készülne belőle. Egy 7-8 centis, karcsú, nem merülő csaliba nagyjából 2.5 gramm ólmot szoktam rakni. Ez a súly, a szerelvényekkel – horgok és kucskarikák – a festékkel és a víz fajsúlyával nagyjából megegyező fajsúlyú műgyantaborítással együtt általában elég szokott lenni ahhoz, hogy stabil csali szülessen.

Az egyediség a csalik festésekor nagy hangsúlyt kap. Nincs ez máskor akkor sem, ha az alapanyag kérdése kerül célkeresztbe. Külön kihívás és hozzáadott érték számomra, ha uszadékfából, kéregből vagy tűzifából – pl. szelídgesztenye, molyhos tölgy – faragok ki egy wobblertestet. Egy szőrős, öreg fenyődeszka vagy egy átázott és lassan kiszárított nyárfakéregdarab biztosan több lelket varázsol egy csaliba. Ez pedig olyan plusz, ami igazán egyedivé teszi az elkészült fahalat.