Két hét a tundrán 1. fejezet
Előzmények és az indulás
Pé tizenegy évvel ezelőtti, grönlandi horgászatról szóló bogbejegyzését olvasgatva – gronlandfishing.blog.hu – rögtön felkeltette az érdeklődésemet egy sarkköri utazás lehetősége. Nem tudom miért. Jártam sok helyen, főkent a Balkánon és párszor a Közel-Keleten, még a trópusokon is egy-két hetes, sátrazós rovargyűjtő expedíciókon, ahol nyüzsög az állat és növényvilág, de hűvösebb tájakon még nem kalandoztam. Pláne nem ennyire “remote” helyen. Na és két hetes horgásztúrán sem voltam eddig. Néhány közös, őszi és téli dunai horgászaton már összemelegedtünk annyira, hogy felvessem neki az ötletet, miszerint lehet, hogy kipróbálnám magam egy ilyen úton. Mehetünk – mondta.
A borzasztóan drága repülőjegy vásárlás után már nem volt visszaút, elkezdődött a tervezgetés. Először is meg kellett tanulnom legyezni. Két bosnyák túra és pár ipolyi peca meggyőzött arról, hogy menni fog. Noha előbb fogtam szép halakat műléggyel, minthogy megtanultam volna tisztességesen dobni. Közben a légykötés művészetével is ismerkedtem, ami nem is áll távol jelenlegi munkámtól a wobblerkészítéstől. Ahogy közeledett az út időpontja, úgy néztem egyre több netes videót Grönlandról és olvastam cikkeket az országról és célhalunkról az arctic charról, azaz a sarki szajblingról (Salvenlius alpinus). Ez a pisztrángféle alapvetően tengeri halfaj, melynek négy évnél idősebb egyedei édesvízben, sekély folyókban ívnak. Az ívás befejeztével általában visszatérnek a tengerbe, ám némelyik kifejlett hal és az ivadékok a patakokban, folyókban és a tavakban is maradhatnak. A nagyobb, szaporodásra készülő hímek feltűnő nászruhát öltenek, miután megérkeznek az ívóhelyekre, felső álkapcsuk kampós lesz, erős fogakat növesztenek. A 60-70 cm-es halak már nagynak számítanak.
Elkezdtem a hiányzó túrafelszerést összevásárolni illetve kölcsön is kaptam önzetlen barátoktól ezt-azt. Vettem egy hatos botot, meg legyezőórára is elmentem. Azt azért, hogy ennyi év peca után valaki pénzért tanít horgászni egy füves parkolóban, viszonylag nehéz volt feldolgozni. Mindenképp hasznos volt, hiúságnak nem volt helye. Nyáron elkezdtem huszonkilós hátizsákkal feljárkálni a Gellérthegyre kutyasétáltatás közben. Egy-két órát volt rajtam minden alkalommal a kolonc, csak, hogy szokjam. Vettem egy komolyabb sátrat – mennyire jól tettem –, csajommal pedig összeállítottuk a legracionálisabb élelmiszerek listáját, lassan beszereztem mindent. A csalikról volt némi infó: bármi működhet. Az egyik videóban négy centis, felszínen húzott rikító színű fantázialegyekkel fogjak az inuit nyelven eqaluk-ként ismert halfajt, van, hogy streamereznek rajuk, míg Pé annó inaktív halakra horgászott gumilábas nimfákkal, lárvautánzatokkal. Nesze semmi fogd meg jól. Egy négyrészes pergetőbot, pár műcsalival és egy 2500-as peremfutó orsó is bekerült a csomagba. A végleges hátizsák súlya 23 kg lett. Ez meglepően kevés két hétre, de azért pont elég nehéz napokig cipelni.
Indulunk Grönlandra, az első táborhely
Az indulás előtti héten Pé elutazott, szóval ő már készre pakolt korábban. Nekem biztos ami biztos, beállt a derekam három nappal az út előtt, ő pedig egy alapos megfázással tért haza vidékről. Bonuszként még elment előző este egy lagzira is ahonnan hajnalban keveredett haza. Tökéletes kezdőállapot, indulhatunk!
Esti repülés Koppenhágába, ott csövezés a reptéren másnap reggelig. Éjjel a reptérre mindenféle bemindenezett alakok járkáltak ki és be az ítéletidő elől, így különösen jól esett a padon pihengetni, szorítva minden értékemet. Aludtam vagy két órát, mert négykor a biztonsági őrök ébresztettek minket. Onnan öt órás út Kangerlussquaba, négy óra időeltolódással. Itt két óra várakozás, majd fél óra egy helyi járattal a sisimuti reptérig. Itt átpakoltuk a csomagokat, a kézipoggyászokat is beletömtük a hátizsákokba, plusz a gázpalackokat is és gyalog besétáltunk 5 km-t a városba, bemelegítés gyanánt.
Helyi idő szerint kb. délután ötkor indultunk megkeresni a trail elejét. Előtte még vettünk horgászengedélyt, kölcsönöztünk egy műholdas vészjeladót és kicsit megfáztam én is gyorsan. Eleinte nekem jobban ment a séta. Pé gyenge volt a megfázás miatt, engem hajtott a lelkesedés. Nagyjából négy órát meneteltünk aznap, majd egy kellemes völgyben letáboroztunk. Idilli terület, egy nagyobb patak kanyarog a hegyek közt. Harapunk valamit, és én nem bírok magammal. Összerakom az új botot, és szárazléggyel megfogom az első halakat. Ujjnyi baba-charok. Mintha egy kifestőkönyvből keltek volna életre: olajzöld hát, narancsos has, pettyekkel tarkítva. Mire észbe kapok kb. éjfél van, otthoni idővel számolva hajnal négy. Picit túltoltam. Sorra jönnek az apróságok, nimfára és szárazlégyre is, de nagyobb halat nem látok.
A napsugarak a szemközti hegy gerincét súrolják, a sarkköri nyári éjszakákon szinte nappali világosság van. Elvackolok, és felkészülök egy kiadós alvásra. Hamarosan arra ébredek, hogy rettenetesen fázom. Minden létező ruhámat felveszem, sapkát és kesztyűt húzok és álomba didergem magam.
